„Sunt lacrimae rerum”

Történetünk egy törvénnyel kezdődik. Ez sem különbözött társaitól: már önmagában is tökéletes volt. Aztán egy nap mégis megjelent benne egy joghézag. Ez a joghézag egyedül érezte magát, társra vágyott. Egy nap rájött, hogyan teheti ezt meg: osztódni kezdett. Így jött létre először még egy joghézag, majd még egy és még egy. Aztán mikor már joghézagok egész garmadája létezett, az emberek úgy döntöttek, orvosolni kell a dolgot. Ekkor megszületett egy ötlet. Az ötletből gondolat csírázott ki, amit tett követett. Hatására megjelent a magzati állapot és elkezdett fejlődni, fejlődni. Fejlődése lassan ment végbe, sok mindent kellett legyőznie ezalatt. Egyszer aztán mégis megrepedt a burok és nagy éljenzés közepette megszületett ő. Születésekor nevet is kapott, úgy nevezték: Ismeretlen Tettes. Neki tetszett a név, különlegesnek tartotta.

Ahogy növekedett, elkezdett ismerkedni a világgal. Megismerte a madarak csicsergését, a fák- és a virágok tarkaságát, a nyári szél illatát. Tetszett neki a világ úgy, ahogy van.

Aztán egyszer csak feljelentették. Először nem is értette, mi történt. Mikor megtudta, hogy ez mit jelent, nagyon elszomorodott. Hiszen ő nem követett el semmit. Miért őt jelentik fel? Miért nem azt, aki elkövette a bűncselekményt? Teljesen kétségbe esett. Mialatt a megoldáson gondolkodott, újra feljelentették. Majd újra és újra. Cselekednie kellett. Tanácstalansága kétségbeesett megoldást szült: el kell menekülnie ebből az országból. Talán, hogyha átjut a határon, akkor megint úgy élhet, mint előtte: megvalósíthatja önmagát. Össze is pakolt és a határnak vette az irányt. Ekkor már több száz feljelentés volt ellene.

Csakhogy a határon váratlanul megállították. Személyit kértek tőle és mikor kiderült, hogy nincs neki, elfogták. Hamarosan fény derült a kilétére is. Amikor a határőr megtudta, kivel áll szemben, arcát rettegés fogta el. Remegő kézzel előrántotta pisztolyát és őrá fogta. Bezárta egy szobába, amíg az erősítés megérkezik. Mikor megérkezett, berángatták egy autóba és órákat utaztatták. Ő szomorúan nézte a tájat. Azt a tájat, amit már szabadon sosem láthat többé. Erre a gondolatra könnyek gyűltek a szemébe.

Ezután bevitték egy számára ismeretlen épületbe, annak is egy sötét termébe és kivallatták. Ő elismert mindent, számára már vége volt úgyis a világnak. A madarak hangját már csak emlékeiben hallhatja újra. Az ügy rövid úton bíróság elé került, ahol a bíró meglátva bűnlajstromát elkerekítette szemét. Az ítélet előre látható volt: életfogytig tartó szabadságvesztés. Olyan bűncselekmények miatt, amiket nem is ő követett el. De ő már nem bánta. Neki úgyis vége. Haláláig egy sötét cellában fog ülni, ami pedig még sokára fog bekövetkezni. Túl sokára.

Mikor elítélték, az országban található több ezer befejezetlen ügy száma lecsökkent nullára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.