(Apollo 18)

A NASA program tavaly augusztusi leállítása még egy apropót adott a program egyik „elrontott kísérletéről” szóló film reklámjához (ahogy a plakáton is olvasható: There’s a reason We’ve never gone back to the Moon ), melyben a történteket is felhozzák indokként arra, miért nem látogatjuk többet kísérőnket.

Az Apollo 18 című film áldokumentumfilm, annak minden velejárójával. Az elején rövid szöveg tájékoztat minket, hogy a következőkben látható felvételek egy akármilyen központ bejáratánál landoltak és abból szortírozták ki a lényeget, valamint az egész film a kabinokban elhelyezett és egyéb kézi kamerák által felvett jelenetekből áll. Mondjuk az az egy mellélépés (vagy ezzel éppen az „ál” jelleget akarták erősíteni?) megtörtént a „nagy” elődökhöz – The Blair Witch Project, The Fourth Kind és Paranormal Activity - képest, hogy ismert sorozatszínészek játsszák a szereplőket az eredeti(nek beállított) felvételeken.

Története szerint az Apollo 18 egy elhallgatott Holdutazást követ végig, ahol a titkos küldetéssel (oroszok elleni megfigyelőbázis felállításával) megbízott asztronauták mást is találnak a Holdon, ami megkérdőjelezi missziójuk tényleges célját. Ahogy azt a plakátok is sugallják, a Holdon felfedeznek egy ismeretlen létformát, mely olyannyira veszélyes, hogy az amerikaiak nem is küldenek több embert a Holdra.

Magával az elkészítéssel nincsen gond (bár az űrsétákban jártasabb nézők fel fognak fedezni pár hibát), mivel a felvételek tényleg végig beazonosíthatóak; vagy a kabin beépített kameráin keresztül látjuk az eseményeket vagy valamely állomás szemével vagy az utasok kézi kamerájával, akik emlékeket akarnak rögzíteni útjukról. Talán a történet sem lett volna rossz, habár a végkifejletet véve némi logikai bukfencet vélek felfedezni a felvételek tényleges eljuttatásával kapcsolatban az állítólagos összeállítókhoz. Azonban a Holdon talált veszélyforrás már nem sikerült túl jól. Valahogy az volt az érzésem a film alatt, hogy a készítők akartak egy jó űrhorrort dokumentarista stílusban, azonban mivel ez csak a Holddal kapcsolatban lehetséges, egyszerűen kifogytak a szörnyek témakörében. Így a „holdlények” kinézete és célja szó szerint súlytalanra sikerült, ami elég jelentősen ront a film élvezeti értékén. Ha bármi mást találnak ki, mondjuk hatalmas szörnyeket, akik becsapódtak a Holdba – a’la Transformers 3 –, még az is hihetőbbre sikerült volna, mint ezek az „őslakosok”. Az alkotók próbálták a feszültséget fenntartani, de amikor kiderül, pontosan mi is az, amitől félnünk kellene, az egész kezd nevetségessé válni. Annyit viszont kénytelen vagyok a film pozitívumaként értékelni, hogy a fent nevezett hasonló kategóriájú alkotásokkal szemben itt nem az a fajta rémisztgetés folyik. Nincsenek erős hanghatásokkal járó jelenetek – nem is lehetnének egy vákuumban játszódó film esetében –, hanem apró mozgások, a réginek mutatott felvételeken kiemelt részek mutatják, valami folyik a háttérben. Ezzel inkább keltve a számomra kedvelt horror légkört, mint az ész nélküli csattanásokkal és hörgésekkel elért ijesztgetésekkel.

A fentieknek megfelelően így az Apollo 18 áldokumentumfilm terén egész jó lett, horrornak viszont a lényeg elbaltázása miatt maximum közepes – sok kritikus egyenesen gyenge Paranormal Activity-koppintásnak nevezi. Kár érte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.