(Branded)

A film amely sokakban – főleg a tengerentúlon – megbotránkozást, másokban csalódást okozott… én pedig teljesen odavagyok érte.

Mikor a blogot létrehoztam, az volt az elhatározásom, hogy azokról a filmekről írjak, amelyek valamilyen érzést váltottak ki belőlem. Vagy kiakasztó módon értelmetlenek voltak, vagy baromi jó volt a történetük, esetleg kötődtek valamely általam kedvelt dologhoz. A látványvilág nálam mindig is másodlagos szerepet játszott, nem hanyagoltam el teljesen, de nem igazán volt még olyan film, ami a látvány miatt tetszett volna, esetleg emelt csak az élményen. Az utóbbi időben azonban – amellett, hogy kevesebb lehetőségem van filmeket nézni – valami hihetetlen posványt érzékeltem filmek terén. Legutóbbi posztom óta legalább egy tucat filmet megnéztem és egyetlen kivétellel – melyről még nem írtam ugyan, de talán fogok, ha lesz időm - nem találkoztam olyannal, mely akár csak két mondatot megért volna. De szerencsére rátaláltam a Branded-re. A filmmel először akkor találkoztam, mikor kiadták a trailerét tavaly májusban, azóta vártam, hogy megjelenjen. Ami annak rendje és módja szerint be is következett tavaly szeptemberben 4 (!) országban (Oroszország, USA, Belgium, Japán – előbbi kettő helyszínen készítették), és oly mértékű kritikai ellenállásba ütközött, hogy egyszerűen nem lehetett róla hallani máshol. Én is véletlenül akadtam rá, mikor valamit kerestem az interneten. A film valószínűsíthetően két ok miatt verte ki a biztosítékot a nézők szemében (nekem mindkettő tetszik):

1)    A porba lehúzza a nagyobb márkákat, méghozzá elég egyértelmű módon, amit én roppant kreatívnak tartok és látszik belőle az igyekezet is a film készítésénél. A filmben ugyanis feltűnik rengeteg ismert márka ismert betűtípusokkal, de átnevezve. Így lesz a Coca Colából Soda Soda, az Apple-ből Yepple, a Versace-ből Vipsache, stb.

2)    A film trailerje habár nem tartalmazott a filmben nem szereplő jeleneteket, úgy volt összevágva, hogy abból a néző számára egy teljesen más koncepció állt össze fejben. Ugyanis a filmes téren kissé járatosabb néző az előzetesből rögtön John Carpenter egyik hátborzongatóan szórakoztató – a változatosság kedvéért a remake-lendő filmek sorába állított – alkotására, az Elpusztíthatatlanokra (They Live!) asszociál, mely szerint a világot egy idegen faj irányítja. Nos, ez ennek a filmnek a történetére távolról sem igaz. E félrevezetés számomra mégis vonzó bizonyos téren, ugyanis manapság a filmes előzetesek a nagyobb bevétel reményében gyakorlatilag mindent elmesélnek a filmekről, esélyét sem hagyva a néző számára, hogy maga fedezhesse fel a filmet, meglepődve egy-egy csavaron. (Emiatt egyébként sok esetben bele sem kezdtem egy-egy film megnézésébe: nem láttam értelmét a mindent elmesélő trailer után elvesztegetni másfél órát egy újdonságot nem tartogató alkotásra.) Ezzel a módszerrel viszont nem vertek át senkit, csak azokat, akik azt hitték a teljes filmet ismerik két percből. Hiszen a bemutatott jelenetek benne vannak a filmben, csak más kontextusban – amely egyébként nem áll szöges ellentétben a tényleges történettel, csak a mondanivalója más.

A fentiek eredményeként a Branded nemcsak nem lett híres, de konkrétan magyar kritikát sem találni róla, abban sem vagyok biztos, hogy ahhoz képest, hogy cirka 10 hónapja volt az első bemutatója, néhány tucat embernél többen látták volna kis hazánkban. De hogy a lényegre térjek, rátérek a film történetére.

Az Oxford angol szótár többek között a következőket tartalmazza a „brand” szó jelentéséről:

„noun

1. a type of product manufactured by a particular company under a particular name: a new brand of soap powder (…)

2. an identifying mark burned on livestock or (especially in former times) criminals or slaves with a branding iron: the brand on a sheep identifies it as mine”

Magyarul: a nagyjából „bélyeg”, vagy „védjegy” jelentésű főnév nyugaton többek között egy meghatározott gyártó és név alatt előállított terméket, valamint haszonállatra (korábban pedig bűnözőkre és rabszolgákra) égetett azonosító megjelölést jelent.

A Branded című film rögtön történelmi személyiségeket sorol fel (mint például Cézár, Einstein, Jean D’Arc, Francis Goya vagy Sigmund Freud), kijelentve, hogy ők mind megváltották a világot és mind hallottak és láttak olyan dolgokat, amelyeket mások nem. (Ez részben igaz, sokuk küzdött például epilepsziával, amit az ókorban isteni betegségnek tekintettek.) Az első jelenetben gyorsan be is sorolják főhősünket közéjük: az Oroszországban élelemért sorban álló emberek közül egy fiúcska, miután az éjszakai égen egy mozgó tehénfej alakú csillagképet lát, villámcsapást szenved, mely nyomot hagy arcán, ugyanakkor épségben megússza a balesetet.

Ugrunk néhány évtizedet az időben és hősünket, Mishát (Ed Stoppard) már médiamogulként látjuk viszont, a rendszerváltás után nyugat felé nyitó és az onnan érkező márkákat tárt karokkal fogadó Oroszország vezető reklámszakemberei között. Pozíciójához vezető útja rögös volt – beszippantotta a titkosszolgálat is –, és a továbbiak sem tartogatnak nyugodt életet. Kikezd amerikai főnöke (Jeffrey Tambor) unokahúgával, Abbyvel (a mindig gyönyörű Leelee Sobieski miatt már érdemes megnézni a filmet) ami az üzleti problémák és hősünk vallomásai után sok lesz az idős férfinak, szívinfarktust kap. Ezzel egy időbe esik egy másik reklámszakértő (Max Von Sydow alakítása sosem romlik, mindig örülök, ha látom szerepelni) világmegváltó összeesküvése a gyorsétterem láncokkal, melynek célja a szépség fogalmának újraértelmezése, illetve visszafordítása a kőkorbeli felé, amikor a túlsúlyos nők számítottak gyönyörűnek (a széles csípő a termékenység jele volt). Ennek állomásaként a Misha által rendezett, Oroszországba újonnan bevezetendő show, mely egy túlsúlyos hölgy operációkkal való megkarcsúsításáról szólt, tragédiába torkollt: a főszereplő kómába esett. Hősünk mindenért magát okolja és számkivetettként elvonul messze a civilizációtól a pusztába. Ismét ugrunk hét esztendőt az időben, amikor is a Mishát kutató Abby arra a vidékre téved, ahol hősünk terelgeti csordáját. A borzasztó körülmények között élő férfit nem tudja rávenni a visszatérésre a civilizációba, így maga indul vissza. Hősünknek ekkor újabb látomása támad, mely tettre készteti és véghezvisz egy rituálét, melyről akkor még nem is sejti mit takart. Másnap Abby autójában ébred a nyugati termékekkel elárasztott fővárosban, a plakátrengetegben. Itt veszi kezdetét a film abszurditása és Misha őrült hadjárata a Leninnek tulajdonított márkateremtés ellen.

A film gyakorlatilag a megbélyegzés minden aspektusát végigjárja, teljesen kihasználva a címet. Első fele egy karrierista férfi egoista útja a hírnév és pénz felé, majd bukása, második fele pedig egy lázálom a ma már mindent elborító márkák és ezek által a megalapozatlan igényteremtés tragédiájáról. Metaforikus jövőkép a készítők részéről, összefonva az ókori hiedelmeket és modern jelképimádást. Fekete komédia elképesztő látvánnyal és mély mondanivalóval, mely láthatólag a kapitalizmusba fulladt nyugatot részben nem érintette meg intellektuálisan, részben haragot váltott ki belőle. Olyan alkotásnak tartom, amit az embernek egyszerűen meg kell néznie. Lehet, hogy sokaknak semmit nem fog jelenteni, de már csak a mondanivaló miatt érdemes egy esélyt adni neki. Reménykedem benne, hogy idővel szélesebb körben is elterjed majd ez az alkotás, és ha soha nem is fog hatalmas bevételeket elérni, egyike lesz azon filmeknek, mely ambivalens módon hatalmas rajongótábort mondhatnak magukénak, mint a Donnie Darko vagy a Firefly sorozat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.