(Anonymous)

Mivel a film is e keretben épül fel, kezdem én is hát a következőkkel. A tények: több száz éves vita tárgya, vajon valóban Shakespeare volt-e a neki tulajdonított mesterművek valódi szerzője avagy azokat egy, vagy akár több más szerzőre lehet visszaeredeztetni? Ezzel kapcsolatban a Shakespeare-ellenesek felhozzák a költő származási helyét (kereskedő falu, nem éppen irodalmároknak való), tanulmányairól szóló bizonyítékok hiányát, sokfajta, olvashatatlan aláírását, nevének több verzióban felbukkanását, az írásaihoz szükséges tudás forrásának beazonosíthatatlanságát, valamint végrendeletének pórias szövegezését. Az is tény továbbá, hogy Shakespeare pont I. Tudor Erzsébet királynő uralkodása alatt élt Angliában, vagyis a 16. század végén, az „aranykorban”, amikor is javában dúltak a nemesi küzdelmek a trónért (skót és spanyol oldalról is), mely részben a spanyol Armada bukását is eredményezte, ugyanakkor Anglia igazi birodalommá nőtte ki magát. A fentieket alapul véve valószínűleg nem kellett sok gondolkodás a leginkább sci-fi katasztrófafilmjeiről híres Roland Emmerichnek sem, hogy John Orloff ezzel kapcsolatos részben fikción alapuló írását filmre vigye. Szerencsére ebben a filméjben nem kell megvédeni a bolygót senkivel szemben.

A 16. század derekán vagyunk, Angliában, ahol is a még fiatal Erzsébet királynő először találkozik a színdarabíró alig tízéves Edward de Vere-rel. A fiú rögtön lenyűgözi mind tehetsége, mind fiatalsága okán az irodalomkedvelő királynőt, azonban egyéb kötelezettségei elszólítják Edward közeléből. Ugrunk néhány évet, mikor is az elárvult Edward, immár Oxford grófjaként a királynő legbizalmasabb tanácsadójához kerül, a bigott William Cecilhez, aki rögtön ki is jelenti a fiúnak: házában tiltott a művészetnek minden fajtája, mivel az ördögtől való, így az ifjú de Vere kénytelen tehetségét titokban kamatoztatni. Egy alkalommal visszatérve szobájába észreveszi, hogy művéből néhány lap hiányzik és valaki bujkál a függöny mögött. A tolvajt rögtön leszúrja, akiről később kiderül, hogy William szolgálója volt. Az öreg Cecil a helyzetet kihasználva megzsarolja a könnyen gyilkosnak nyilvánítható Edwardot, hogy hallgatásáért cserébe vegye el a lányát, aki beleegyezve a tisztességtelen ajánlatba grófnét csinál a Cecil-lányból. Az immár a szerelem nélküli házasság és az írás tilalma miatt is szenvedéseknek kitett Edward a fiatal királynő karjaiban lel békét, aki megihleti és buzdítja is az írásra. Azonban írásait így sem teheti közzé, az nem egy nemes emberhez méltó dolog lenne. Kénytelen így csak magának írni, míg egy napon el nem hívják a londoni színházba, ahol először találkozik a pórnép szenvedélyével a színház iránt és ez felizgatja. Keres egy írót magának és lefizetve azt megkéri, adja elő darabjait a saját neve alatt. A lefizetett író hiúsága azonban erősebb, így az át sem olvasott műveket továbbpasszolja egyik alig írástudó és meglehetősen pökhendi színészének – Will Shakespeare-nek. Mindeközben a háttérben folyamatos intrikák zajlanak a Cecil klán által a királynő ellen, melynek során minden eszközt bevetnek egy új király trónra emelése érdekében.

Annak ellenére, hogy manapság igencsak divattá váltak a létező és nem létező királyokról szóló filmsorozatok (Tudorok, Trónok harca, stb.), mégsem vagyok híve azoknak, ez a film viszont teljesen magával ragadott. Az Anonymous magába foglalja mind a fenti sorozatok velejét is adó intrikákat, a tanácsadók cselvetéseit, saját céljaik keresztülvitelét másokkal szemben bármi áron, ugyanakkor többet is ad a Shakespeare-művek megírásának új hátterével, egy új költő szenvedésein keresztül. A több idősíkon játszódó film során megismerjük a kegyetlen bigottság ellen küzdeni próbáló már-már őrültnek látszó embert, aki saját magával is meghasonlásra kényszerül: egész családja a királyokat szolgálta, így folyamatosan vív, készül egy esetleges harcra, ugyanakkor pedig belülről rágja a lelkét a folyamatos írni akarás. A nemesi kötelezettségek tiltják számára, de mindig is költőként akart ismert lenni, ám a sors nem engedte ezt meg neki – arra ítéltetett, hogy műveit egy más ember neve alatt ismerje meg a világ.

Habár minden lehetőséget kihasznált Emmerich a látványos jelenetekhez, szerencsére az Anonymous nem lett egyike a látványos, ámde üres filmjei sorának. Számomra talán az első olyan alkotása, aminél meggondolom az újranézést is. Külön tetszett a film keretéül szolgáló színházi bevezetés és lezárás is (színdarabként állítják be a film történéseit), hangsúlyt adva a film központi alakjának ezzel.

Minden egybevetve egy izgalmas, látványos és érdekes film lett az Anonymous, amiben külön érdekesség a rengeteg Shakespeare idézet mellett az Edward életében is bekövetkező olyan cselekmények sora, melyek visszaköszönnek a művekben is (pl. a függöny mögé rejtőző leszúrása mint Hamletnél, a drámák hátteréül szolgáló városok végiglátogatása Edward által, vagy a szereplők párhuzamba állítása létező személyekkel, mint a púpos III. Richard és Robert Cecil bemutatása). És bár a színészek alakítása időnként kissé erőltetettnek hat, a helyszínek (az ódon kastélybelsők, a sövénylabirintusok vagy maga a Globe színház), valamint a történet kárpótol minket ezért. A filmet egyébként a kosztümök miatt több helyen díjra is jelölték - sajnos ezidáig egyiket sem kapta meg.

Ajánlom a Shakespeare-művek szerelmeseinek, valamint a királydrámák és a történelmi filmek kedvelőinek és mindenkinek, aki érdeklődik a Shakespeare létezésével kapcsolatos elméletek iránt. Kár, hogy itthon a filmet csak DVD formájában tárják a közönség elé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.