(A dolog – The Thing)

Az idén 30 éves The Thing című mozifilm, mely itthon először A valami, majd A dolog címet viselte, gyerekkorom egyik nagy kedvence volt, sőt, nálam egyike a nyolcvanas években készült horrorok azon szűk csoportjának, melyet még ma is szívesen előveszek és újranézek akár több alkalommal is. A fentiekből látható, milyen elvárásokkal ültem le hát A dolog azonos címmel rendelkező előzményfilmje elé. A várakozásomat – vélhetően a magas léc miatt – ugyan nem érte el, ám meglehetősen élvezhetőnek bizonyult a filmszakmában hatalmas sikerekkel még nem rendelkező Matthijs van Heijningen Jr. legújabb mozifilmje.

Aki nem ismerné az eredetit – ami, bár meglehetősen kultfilmről van szó, annak kora miatt igencsak érthető lenne – A dolog (előzményének) története a következő:

1982-ben járunk, az Antarktiszon, ahol különféle nemzetek létesítettek egymástól – és a világtól – elszigetelten táborokat, sajátos méréseik elvégzésére (és gondolom a hidegháború utószeleként nem kevésbé egymás figyelésére is). Az egyik ilyen, történetesen norvég tábor lakói egyszercsak felfigyelnek egy rádiójelre, ami nem messze a tábortól, a jég alól ered. Utánajárva a dolognak felfedeznek egy hatalmas repülő csészealjat mélyen a jégpáncél alatt, valamint egy túlélőt is, nem messze a csészealj becsapódásának helyszínétől. Ez utóbbit kiássák és kutatási céllal hazaviszik. Természetesen itt jön a baj: a lény kiolvadva felébred évezredes álmából és elkezdi halomra gyilkolászni norvégjainkat – és amerikai segítőiket, hiszen természetesen csak ott találtak ilyen tudományággal foglalkozó „szakértőket” –, azonban ezt nem akárhogy teszi. Adaptációs képességének hála fel tudja venni bárki alakját – miután megemésztette azt – így fordítva egymás ellen a táborlakókat is. Megindul hát a hajsza a túlélésért és a lény elmenekülésének megakadályozásáért, amelynek sikertelensége talán az egész bolygó kihalását is eredményezheti.

A nyolcvanas évek még pont beleesett azon filmes időszakba, amikor trükkfelvételek voltak ugyan, de a számítógépes hátszél még nem volt annyira erős, így szinte mindent élő szereplőkkel, illetve bábokkal kellett megoldania a filmkészítőknek. E hiátust kellett ezért a sötét, lehető legkevesebb részletet bemutató szörnyekkel, fordulatos történettel és jó filmzenével kitöltenie a rendezőknek, akik ezt több-kevesebb sikerrel meg is tették (lehet, hogy túlzok, de szerintem a hetvenes-nyolcvanas években több jó, vagyis emlékezetes film született sci-fi és horror kategóriákban, mint az azóta eltelt idestova több mint három évtizedben összesen). Ugyanez követhető nyomon A dolog 1982-es verziójánál is (a témában már készült egy film 1951-ben is, mindkét alkotás pedig John W. Campbell: Who Goes There? című novelláján alapul), melyet a számomra horrorfilm terén garanciát jelentő John Carpenter rendezett és zenéjét a híres Ennio Morricone szerezte.

Ehhez a filmhez kellett hát felnőnie Matthijs van Heijningen Jr-nak, aki a látottak alapján próbált a lehető legjobban megfelelni feladatának – lévén ő is nagy rajongója az eredetinek. Bár a film kezdése és zenéje (volt egyáltalán?) nem töltött el sok reménnyel – röviden szólva nagyon gyenge volt, bár az is tény, hogy kevés olyan film kezdése vált számomra olyannyira maradandóvá, mint a ’82-es dologé – ám a későbbiekben helyrehozták a hibát. A filmes hírekből már előzőleg kiderült, hogy a norvég tábor díszleteit teljesen az előd által bemutatottak szerint fogják felépíteni, de ez még nem jelent mindent. Az viszont már számomra is újdonság volt, hogy ezt nem csak a díszletekkel teszik így: az előzményfilm teljes mértékben illeszkedik a ’82-es dologhoz, mind történetben, mind a tábor, a holttestek és az űrhajó kinézetében is. Azonban sajnos pont ezzel a messzemenő hozzáillesztéssel kötötték meg a készítők saját kezüket a történet terén, ugyanis a tábor állapota és a holttestek kinézete/helyzete szinte az egész történetet predesztinálja, pusztán annyi szabadsággal rendelkezhettek a film készítésénél, ami nem látszott a másik filmben, illetve annak történéseit megelőzi, vagyis a „hogyan végződött így” kérdésre adott válasz kibontásában. Ez sajnos nem végződött túl jól, egyrészt azért, mert a hasonló kiindulás és végeredmény alapján nem nagyon tudtak más történetet kitalálni az eseményeket (elszabadul a lény, megfertőz pár embert, a túlélők egymásnak esnek) illetően, mint a másik filmben, másrészt gondolom az angol nyelv megalapozása érdekében a norvég táborban bevontak néhány amerikai „kollégát” is a projektbe, ami megkérdőjelezi azt, hogy a ’82-es filmben az amerikai táborban hogyhogy nem tudtak semmit az egész ügyről?

Viszont az események túlzott deja vu-jét sikerült ellensúlyozni a lény beazonosításának eltérő módszerével, valamint az űrhajó bemutatásával és annak rendezésével, hogy is tudták a norvégok kiásni azt a hatalmas szerkezetet. Ugyan továbbra is megmarad pár rendezetlen kérdés, amit esetleg egy újabb filmben lehetne megválaszolni – reméljük ha ez meg is történik, a lelkesedés továbbra is megmarad majd az egységesség terén –, mint például, hogy miért nem akart a lény az űrhajójához visszatérni, illetve mi is lett azzal a későbbiek során, vagy elterjedt-e a híre az eseményeknek (életben maradtak-e valamilyen csoda folytán a túlélők), ez a film is sok válasszal szolgál a norvégok végzete terén, a fentiekben írtak alapján viszonylag méltó módon az elődhöz.

Külön piros pontként tudom említeni a hagyományos, viszonylag kevés CG-t alkalmazó készítést is, bár sajnos ahol alkalmazták – a lényeknél – ott eléggé látható, de gondolom jobban néz ki így, mint a bábos megoldással. Valamint láthatunk pár új horrorfigurát, vagyis ember-lény keveréket, ami olyan élvezetessé és ijesztővé tette – a jégvilág okozta klausztrofobikus hangulat mellett – a nagy elődöt is. Egyetlen sajnálatom a filmmel kapcsolatban csak az, hogy nem láthatjuk a lényt teljes valójában, első igazi bemutatásakor is már félig átalakulóban van, de ahogy azt korábban említettem, ezt is elkönyvelhetjük az „atmoszférakeltés” részeként.

Mindent összevetve bár nem olyan kiemelkedő filmként végzett, mint elődje, mégis méltó bevezetőnek tartom A dolog 2011-es verzióját az 1982-es történethez, így kötelező eleme lesz a filmet kedvelők gyűjteményének.

És egy kis plusz: a wiki szerint a film bemutatása azért tolódott el, mert a főszereplőnek a végén túl sok feladatot adtak volna első körben, amit fel kellett oldani néhány részlet törlésével. Az eredeti terv szerint az űrhajó belsejének felépítéséből és néhány tetemből kiderült volna: a lény valójában egy másik bolygóról befogott és a hajón elszabadult egyed volt, aminek kitörési kísérletei eredményezték a hajó bolygóba csapódását. Ez sem lett volna rossz befejezés és választ adott volna arra kérdésre, ami továbbra sem lett megmagyarázva – csak utalás szinten –: miért feküdt a lény minden felszerelés nélkül az űrhajótól távolabb a sarki jégben?
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.