(Álomháború – Sucker Punch)

Az utóbbi időben képregény feldolgozásairól (300, Watchmen: az őrzők és a most készülő Man of Steel) elhíresült Zack Snyder ezúttal egy saját maga által írt történetet próbált megfilmesíteni.

Az Álomháború nyitó jelenetéből – ahogy az történt a Watchmen-nél is – gyakorlatilag minden kiderül: a fiatalon elárvult testvérpárt mostohaapjuk az örökség miatt meg akarja ölni, ám az idősebb lány elmenekül és rálő mostohaapjára. A hirtelen lezajló események miatt elkövet egy-két hibát, így mostohaapja sikeresen rábizonyítja húga meggyilkolását és elmegyógyintézetbe záratja őt. Ott az egyik ápoló, Blue (Oscar Isaac) segítségével lobotómiát végeznek rajta, így kivonva a fiatal lányt végleg a forgalomból.

A lobotómia elvégzésének kezdetén fordul a történet egy másik irányba, mely aztán a film végéig tart. Itt a bezárt lány, Baby Doll (A balszerencse áradásá-ból ismert Emily Browning) elmegyógyintézet helyett „friss húsként” kerül a Blue által igazgatott táncos kuplerájba, ahonnan néhány hölgy társával (Rocket, Sweet Pea, Amber és Blondie) megpróbálnak megszökni, több-kevesebb sikerrel.

Ahogy azt fent is írtam, Snyder az Álomháborút saját ötlete és forgatókönyve alapján rendezte, ami – mint kiderült – a film legnagyobb hátrányának is bizonyult. Az eddig látott alkotásai alapján nem tartom Zack-et rossz rendezőnek, de sajnos minden filmjében elköveti ugyanazt a hibát, ami gyakorlatilag tönkreteszi művét: megpróbál beleszólni a történetbe. Így került a 300 című filmbe az a mellékszál, ami az otthon maradottak életét követi nyomon (egy katonai vezetésű társadalomban politikus foglalkozású fiatal férfi és politizáló nő? Na persze.), valamint így lett átírva a Watchmen vége is (így legalább Bubastis létezésének nem volt értelme). Ezek alapján kijelenthető: az ex-reklámfilmrendező rendezni tud, írni azonban nagyon nem. E hiányosságát viseli magán az Álomháború is. Az egész történet úgy néz ki, mintha Snyder-nek lett volna néhány nagyon jó ötlete, amelyek azonban kevésnek bizonyultak egy teljes filmhez (vagy túl sok volt ahhoz, hogy mindből külön filmet csináljon), így azokat inkább összegyúrta és valami összekötő szálat írt hozzájuk. Mindezt pedig teszi amolyan Maradj! és Eredet-szerű stílusban.

Baby Doll miután átvedlik kezdő örömlánnyá, rákényszerítik, hogy táncoljon is. A nyomás hatására ebből az álomvilágból egy újabba zuhan, mialatt a közönség az ő táncát lesi. E tánca – melyet sosem látunk, egyes elképzelések szerint azért, mert valójában inkább erőszakról van szó ekkor – pedig annyira magával ragadó, hogy később ennek kihasználásával próbálja meg barátnőivel összeszedni a tervéhez szükséges eszközöket (eltereli az emberek figyelmét vele). Három rétegből épül fel tehát a film: egy valós világból, egy álombéli kuplerájból (vagy színházból, mely az elmegyógyintézetben foglal helyet) és egy folyton változó, egészen irreális világból, amely minden feladatnál más és amelyben megtörténhetnek olyan dolgok, hogy bombázórepülővel lövik a sárkányt őrző ork katonákat, vagy robottal irtják a náci zombi sereget. Itt külön megjegyezném, hogy ezek a rövid jelenetek adják nagyjából a teljes akció részét a filmnek és szinte mindegyiket ellőtték már az előzetesekben, így nem sok újdonsággal fognak szolgálni. Az ellenfelek pedig – valószínűleg a PG-13-as besorolás miatt – sosem emberek; vagy zombik vagy orkok vagy robotok.

Sajnos a történet már az elején céltalanná válik, hiszen az első 10 percben megkezdik Baby Doll lobotómiáját, ami, mint tudjuk, visszafordíthatatlan beavatkozás, vagyis akár szeretne, akár nem, soha nem fog így kikerülni az intézetből a főszereplő (legalábbis nem ép elmével). Ennek megfelelően a film vége is kikövetkeztethető, az események folyása és a női szereplők – akik egyébként rosszul játszanak, de nyilván nem a tehetségük miatt kerültek a filmbe – gyötrelmei érdektelenné válnak a néző számára, főleg azért is, mert Baby Doll hátterén kívül senkiről semmit nem lehet megtudni a film során. A fő problémát pedig ez adja, ugyanis a tényleges dráma jellegét a valóság szinten kellene átéreztetni a nézővel, miszerint tényleg kínozzák a betegeket az intézetben és jogosan próbálnak onnan megszökni. Azonban ilyen részleteket nem tárnak elénk, csak az álombeli eseményeket, amelyek vagy tényleg rosszat jelentenek, vagy nem. A valóság szinten így a történet a következőképpen fest: a fiatal lány – akit története miatt még sajnálni is lehetne – dühöng egy sort az elmegyógyintézetben néhány ápolt társával, akiket ki tudja milyen elmebajjal kezelnek ott, majd az egyikük megszökik, amiben még segíti is egy vadidegen buszsofőr – szintén nem tisztázott indokból. A kerettörténet tehát pocsék, ezért is helyezte inkább a látványra Snyder a hangsúlyt, ami ott van ugyan a szeren (bár a lassított jelenetekről igazán leszokhatna már), de túlságosan zavaros. Számomra érthetetlen például, hogy miért kell keresztülmennie a kamerának időnként a tükrökön, hogy az úgymond tükörvilágban folytatódjon a párbeszéd, ellenkező sorrendben ülő szereplőkkel. Ez egyébként magával hozza, hogy egy-egy jelenetet kétszer vehettek fel, a tükör innenső és túlsó oldalán beszélgető szereplőkkel, melyeket összevágva enyhén ugyan, de látszik, hogy nem igazi az a tükörkép (ez technikai probléma, túlságosan halványan észrevehető ahhoz, hogy az őrületet akarják vele növelni, ellentétben a Fekete hattyú emlékezetes jelenetével). Ugyanígy furcsálltam a zenei aláfestést is: a film minden egyes betétdala feldolgozott (Alison Mosshart, Queen, Emiliana Torrini, Björk) számokból állt. Miért?    

Összességében tehát elmondható: az Álomháború egy nem túl jól eltalált, ám angolosan „eye candy”-nek teljesen megfelelő film, ahol a látvány a lényeg (már csak a szereplő lányok miatt is), nem a történet. Egyszer megnézhető, de nem maradandó darab, tele feleslegesen zavaró tényezővel és túlkomplikált jelenetekkel. A játékidőn (110 perc) éppen ezért én csökkentettem volna annak ellenére is, hogy a gyakorlatilag a lényeget összefoglaló nyitójelenet érdemtelenül rövidre sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.