(Forráskód – Source code)

Hogyan lehet eladni egy értelmetlen, különböző sci-fi teóriákból vegyített történetet romantikus csomagolásban? Erre ad – az IMDB szerint legalábbis – kitűnő megoldást a Forráskód. A drámához minden eszköz megvan: egy gyerekkorában sok sci-fit olvasó haldokló katona, egy frissen megismert fiatal nő (akibe beleszeret), egy moralizáló szövetséges, egy gonosz tudós (aki szintén túl sok sci-fit olvashatott) és persze a feszültséghelyzet: sok ember életének rövid időn belüli megmentése. Ehhez adjuk a különböző filmekből összelopkodott ötleteket (egy bizonyos időszak folyamatos újraélése, időutazás, párhuzamos dimenziók) és már meg is van a film – gondolták a készítők. Ehelyett született egy logikai hibáktól hemzsegő, felesleges teóriákkal teli romantikus zagyvadék, amit a történetek logikus menetét szerető emberek végigszenvedni, a romantikusok imádni fognak. 

Kezdjük a konfliktussal: egy őrült fickó felrobbant egy vonatot, majd egész Chicago-t akarja egy házilag gyártott atombombával, mert az élet sz@r. Szerencsére van egy katonai projekt, amit egy bizonyos program feltalálója irányít (egy civil a katonai személyzet irányítója? Mi van?), amely program az ember utolsó 8 percnyi memóriáját tudja hasznosítani oly módon, hogy egy alany tudatával cseréli ki az emlékeket birtokló személyt, így külső személyek is átélhetik a halott halálát megelőző perceket. Ezt pedig arra használják, hogy egy fiatal katona, Colter Stevens (Jake Gyllenhaal), az egyik áldozat tudatába férkőzve a nyolc perces – többször újraélhető – időintervallumon belül megtalálja a robbantót, hogy megelőzhessék a chicago-i katasztrófát.

Eddig még működhetne is a dolog, ez a halál utáni információszerzés sem új, láthattunk már ilyet, akár a Vadiúj vadnyugatban is (ahol a halott retinájába égett utolsó képet jelenítette meg Kevin Kline úgy, hogy az elhunyt fejéből vetítőt csinált). Csakhogy egy dolgot már itt, az alapkoncepcióban elbaltáztak a készítők: a filmben az emlékidőszak oly módon lett megkreálva, hogy az gyakorlatilag az emlékezés idejekori teljes világot magában foglalta, ami lehetetlen. Egy emlék újraélése esetén sem lehet sem máshogy cselekedni, mint ahogy első alkalommal cselekedtek és főleg nem olyan helyeken megjelenni/emberekkel beszélni, ahol az emlékező nem is volt/akikkel nem is beszélt. Mindezt tetézi, hogy a főszereplő mindenképpen időutazást lát az egész dolog mögött (bár oka semmi nincs rá) és a pontosan meghatározott cél és a szorító idő ellenére is rendre azon fáradozik, hogy megmentse a filmbeli jelen időben már elhalálozott embereket. E törekvéseit pedig a tudós vezető úgy próbálja letörni, hogy közli vele: egy párhuzamos dimenzióban fogja csak tudni megmenteni az embereket főhősünk. Hogy mire alapozza ezt az állítását, szintén rejtély marad. A történet így kis részben arra koncentrál, hogy megkeresse főhősünk a bombát, nagyobb részben arra, hogy azon vitatkozik a főnökkel, kinek lehet igaza.

A fenitek hatására kapunk eképpen egy sci-fi ötletekkel teletűzdelt, minden logikus levezetéstől mentes filmet, melyet a romantikus végkifejlet miatt a végén még jobban tönkretesznek egy időparadoxon belepasszírozásával a sztoriba.

Ezért is lepődtem meg, mikor megtudtam ki rendezte ezt a filmet. Duncan Jones előző alkotását, a Holdat ha csavarokban nem is bővelkedőnek, de szórakoztatónak és könnyen végigkövethetőnek tartottam. Nem lett a kedvenc filmem, de azért nem is tűnt el a süllyesztőben a következő napra. Nagy reményeket fűztem emiatt hozzá (hiszen a Hold csak a második filmje volt), hogy a későbbiekben is vagy a Holdhoz hasonló, vagy annál jobb filmet fogok kapni tőle, erre tessék. Kaptam egy áltudományos, magáról sokkal többet mutató logikai gubancot, amit csak azért istenítenek az emberek, mert nem értik. Én sem, de ez véleményem szerint nem az én fantáziátlanságomnak, vagy szerény agyi kapacitásomnak tudható be…

A készítőknek csak gratulálni lehet a fentiek miatt, a film megtekintését csak az agy teljes kikapcsolása mellett ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.