(Sorsügynökség - Adjustment Bureau)

A hirtelen magasra törő szenátorjelöltről az utolsó pillanatban olyan dolgok derülnek ki, amelyek megakadályozzák megválasztását. A választás estéjén a WC-ben gyakorolja éppen bátorító beszédét választói felé, amikor találkozik egy ott rejtőzködő lánnyal. E találkozás azonban olyan erők fókuszpontjába tereli a két embert, amikkel nem szabad packázni. Bár a két fiatal vonzódik egymáshoz, ezek a felsőbb erők szét akarják szakítani őket és ennek elérése érdekében bármit bevetnek… A férfinak és a nőnek nem marad más választása, mint szembenézni e hatalommal és kivívni magának a kapcsolatuk feletti döntés szabadságát, mely úgy tűnik, nem is olyan széleskörű mint hitték.

A film mélyebb megértéséhez ismerni kell az alapjául szolgáló eredeti történet íróját is, aki nem más mint a neves sci-fi író, Philip K. Dick. Az író életében tanúja volt a második világháborúnak, a vietnámi háborúnak és a hidegháborúnak, amelyek nem éppen optimista látásmódot biztosítottak számára. Tanúja volt a „kisemberek” szintjén a világ megváltozásának, a kormányok hatalmi csatározásaihoz szükséges emberállomány „kényszerű” felhasználásának, valamint az ehhez kreált propagandának, amelyek nagyszerű táptalajul szolgáltak az összeesküvés elméleteknek. Ezek, valamint a drogfogyasztásából adódó paranoiája adott számára egy egyedi látásmódot a jövő elképzeléséhez. Sci-fi írásaiban így nagyrészt olyan jövőképeket tár elénk, amelyekben egy „nagy testvér” figyeli, irányítja az embereket, akik ennek vagy tudatában sincsenek (Ember a fellegvárban), vagy próbálják ebbéli frusztrációjukat levezetni (Kamera által homályosan), esetleg helyzetükön valami módon javítani akarnak (Figyel az ég).

A jelen film alapjául szolgáló novella (Adjustment Team – magyarul talán az „Elrendező osztag” fordítás felelne meg legjobban) is egy ilyen elképzelt világban játszódik. Az alapkoncepció itt a következő: a világ fejlődését egy külső erő és alattvalói segítik (bürokratikus formában – hogy illeszkedjen az összeesküvés elméletekhez), akik egyes katasztrófák megelőzésében vagy a fejlődés felgyorsítása érdekében időnként beleavatkoznak az emberek életébe. Ilyen a novellában írt ingatlanforgalmazó iroda vezetője személyiségének „igazítása”, hogy olyan döntést hozzon, amivel világraszóló felfedezést tehet a cég. A Sorsügynökség című film főszereplője pont egy ilyen tevékenységnek válik tanújává – igaz, a novellához képest kevésbé látványos módon és azzal ellentétben megmagyarázatlan céllal. A film cselekménye ekkor válik politikai drámából fantasztikummá.

Habár maga a film szinte teljes mértékben illeszkedik a fent említett novella világába – sőt, több ponton ki is egészíti azt érdekes ötletekkel –, annak legfőbb gyengéjét, ahogy az több filmnél tapasztalható, pont a történet képezi. Míg a novella egy tiszta nyomozásból áll, a film központi témája a szerelem, valamint az, hogy hőseink mit tudnak feláldozni szerelmük beteljesedése érdekében. David Norris (Matt Damon) szembesülve kollégái „korrekciózásával” kénytelen elfogadni a tényt: a világ nem úgy működik, ahogy ő addig gondolta. E helyzetet talán még el is tudná fogadni – miután az eljáró ügynökök élete további alakulásának, vagyis sorsvonalának ellenőrzése után úgy döntenek, megosztják vele az igazságot –, azonban azt már nem, hogy a lányt, Elise Sellast (Emily Blunt), akit a mosdóban ismert meg és aki azóta nem megy ki a fejéből, soha többet nem láthatja. E tilalom elleni lázadásáról szól a film, egyfajta modern Rómeó és Júliaként, habár itt a lány mit sem tud a háttérben folyó dolgokról, mivel az ügynökök David lelkére kötötték: soha nem fedheti fel létezésüket egy ember előtt sem.

Ennek megfelelően habár a film látványos és a keret – Philip K. Dicknek hála – egységes és izgalmas, a történet nem hozza ki belőle a maximumot és néhol logikátlanná válik. Sok kérdést tesz fel vallással (a főhős sem tudja eldönteni: vajon az ügynökök Istennek dolgoznak, vagyis angyalok, vagy sem) és eleve elrendeltséggel kapcsolatban (több terv van folyamatban állandóan és az emberek sorsát ennek megfelelően alakítja az Ügynökség), azonban ezek megválaszolásába már nem megy bele – bár lehet, hogy ez inkább pozitívumként szolgál ez esetben. Véleményem szerint a romantikus szálat túlerőltették, míg az egyéb dolgokat a háttérbe szorították. Szerencsére a film végét nem rontották el annyira, mint amennyire egy romantikus filmben lehetne, ám így sem éri túl nagy meglepetés a nézőt az utolsó jelenetben.

Összességében elmondható: egy jól kigondolt ötlet alapján egy közepes történetet láthatunk, mely látványos ugyan és izgalmas helyenként, de nem ez lesz az év filmje számomra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.