(Burke and Hare)

Az utóbbi években (évtizedben) az angol vígjátékok is kezdtek felzárkózni a nagyban amerikai filmek által uralt vígjátékpiacra, így lassan kezdi értelmét veszteni a sokak szemében korábban negatívumként értékelt „angol humor” jelző is. Ebben nagy szerepet vállal véleményem szerint az időnként amerikai filmekbe is átlátogató Simon Pegg. Az eddig legjobb zombis horror-paródiának tartott Haláli hullák hajnala, az azt követő zsarus akcióparódia, a Vaskabátok, a zseniális Hogy veszítsük el barátainkat és idegenítsük el az embereket?, és a legutóbbi remek sci-fi komédia, a Paul után kezdem védjegyként érezni Pegg nevét egy filmnél a biztos szórakozáshoz (főleg ha Nick Frost-tal van együtt). Ezért bár a fentiek miatt elvárásaim voltak irányában, mégsem csalódtam legutóbbi filmjében, a Burke and Hare-ben sem, mely fekete komédia az orvostudomány fejlődéséről.

Az állítólag valós alapokon nyugvó történet szerint a 19. századi Edinburgh-ban két orvosi egyetem versenyez egymással az emberi test felfedezése terén. A kutatáshoz szükséges hullákat a város hóhérjától szerzik be, egészen addig, míg a Dr Alexander Monro (Tim Curry) vezette egyetemnek sikerül egy rendeletet hozatnia a hatóságokkal, miszerint csak ő jogosult a halottakra. A Dr Robert Knox (Tom Wilkinson) vezette másik egyetemnek így alternatív megoldást kell választania a tetemek beszerzése ügyében, melyekre sürgős szüksége lett, ugyanis a király versenyt hirdetett az orvosok között: aki nagyobb áttörést ér el az orvostudomány terén, az kitüntetést és egy nagyobb summát is kap őfelségétől. Dr. Knox tehát díjat ígér minden halottért, amelyeken kísérletezhet a legújabb, addig ismeretlen technológia segítségével.

Ez pont kapóra jön a két ír bevándorló, William Burke (Simon Pegg) és William Hare (Andy Serkis, aki leginkább Gollamként, illetve mostanság Caesarként vált híressé) szélhámosok számára, akik éppen új kereseti lehetőség után kutatnak (nem túl lelkesen) legutóbbi bukásuk után. A díj igen kecsegtető, de főhőseink minél gyorsabban akarják feljebb tornászni magukat a társadalmi ranglétrán, így egyre kevésbé vannak megelégedve a véletlenül talált hullákkal. Új tervre van szükség a nagyobb bevételhez: az emberek természetes halálát kicsit meg kell sürgetni. Miközben a városban egyre nő az eltűnt személyek száma, hőseink pedig egyre jobb ruhákban látogatják a helyi kocsmákat, Burke fejét sikerül elcsavarnia egy „színésznőnek”, Ginny Hawkinsnak (Isla Fisher), aki korábbi – nem éppen szalonképes – tevékenységét szívesen lecserélné színrendezésre, ha lenne támogatója. A hirtelen feltört cimborák pedig felkeltik a város helyi bandavezérének és a hatóságoknak a figyelmét is.

Eddig az alap sztori, mely bár hatalmas fordulatokkal nem kecsegtet, de mégis tele van kisebb-nagyobb poénokkal. Főhőseink esetlenek a feladat elvégzéséhez, a poénok nagy része is azon alapszik, hogy sikerül elrontaniuk emberölési kísérleteiket. Továbbá a korszak összes nagyobb találmányát és híresebb emberét is megpróbálták a történetbe tuszkolni, ami szerencsére nem hat erőltetettnek, inkább a komédia emelését szolgálja, főleg a történet végén.

Mindent összevetve: a leginkább tévés sorozatairól és filmjeiről híres John Landis-nak sikerült egy groteszk, ám annál mulatságosabb vígjátékot összehoznia. Akit nem taszít a sok hulla és tud nevetni a fekete komédiákon, annak mindenképpen ajánlom a megtekintését!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.