Angyali üdvözlet

2010.10.19. 21:47

Konrad Belowitz élete válságban volt. Barátnője elhagyta, munkájából kirúgták. Barátai nem foglalkoztak vele, pedig nagy szüksége lett volna rájuk. Családja már nem élt, legutoljára édesanyja hagyta el őt egy jobb világért, azt megelőzően néhány nappal, hogy barátnője is elhagyta (még elmondani sem tudta neki). Magányosnak, feleslegesnek érezte magát. Már-már azon gondolkodott, vajon van-e egyáltalán értelme életének. Hiszen semmiben sem volt kiemelkedő, tehetsége nem volt semmihez, amely megnehezítette a munkakeresését is. Kitaszítottnak érezte magát, akit a társadalom – mint a beteg egyedeket a csorda – magára hagyott, meghalni. Elhatározta, hogy véget vet szenvedésének. Stílusosan, ahogy azt korábban is tették, kisétált a város melletti hídra, hogy onnan vesse bele magát a megáradt folyó habjai közé. Már a híd korlátjánál állt, mikor váratlanul megrezgett a zsebe. Először nem tudta, mi volt az, majd rájött, hogy mobiltelefonját nadrágjában hagyta. SMS-t kapott egy ismeretlen számról. Bár tartalmát megnézni feleslegesnek tartotta így a halál torkában, kíváncsisága mégis felülkerekedett rajta és megnyitotta az üzenetet. Ennyi állt benne: „És esék reám az Úr lelke, és mondá nékem: Mondjad, így szól az Úr: Így szólottatok, Izráel háza! és a mi lelketekben készül, én tudom”.

Nem értette, mi lehetett ez az üzenet, azonban a hatása megvolt. Vallásos hit szállta meg, úgy érezte, valaki odafönt mégis törődik vele és nem véletlen, hogy most kapta meg ezt az üzenetet, ilyen szöveggel. Elöntötte a bizakodás, és már nem érezte annak szükségét, hogy életének véget vessen, sőt: valamit alkotni akart és azt megosztani másokkal. Eltávolodott hát a híd korlátjától és hazament.

Élete gyökeresen megváltozott. Felfokozott vidámsága vonzotta az embereket, többé már nem volt egyedül. Alkotókészsége szorgalmának köszönhetően javult, beiratkozott egy művésziskolába, ahol megtanították, hogyan fejezze ki gondolatait és vágyait rajzban, szobrászatban. Képzőművész lett, méghozzá elismert. Sokat keresett, de nem ez hajtotta, hanem a boldogság. 89 évet élt le, családjának tagjai között hajtotta végső álomra a szemét. 3 gyermeke és 10 unokája vette körül halálos ágyán.

***

A híres terroristacsoport újabb bank kirablására és felrobbantására készült. A pénzre a fegyverek és bombák megszerzése miatt, a felrobbantásra és a minél több emberáldozatra a megfélemlítés miatt volt szükség. A helyet már kijelölték, már csak a pontos idő kellett, amikor a lehető legtöbben tartózkodnak a bankban és éppen műszakváltás van az őröknél. Megegyeztek, hogy a csoport két tagja végzi a megfigyelést, és mikor látják, hogy az őrök szedelőzködnek, üzenetet írnak mobiljukon a többieknek. Mivel tudták, hogy a rendőrség figyeli a telefonjaikat, rejtjelet alkalmaztak: a bankrablás napját Máté napra tervezték, így azt találták ki, hogy a támadás idejének meghatározásához a Bibliát használják. Az SMS-ben elküldött szöveg sorszáma Máté evangéliumából adja meg az időpontot, mikor lehet behatolni a bank épületébe.

A rablás napján minden a terv szerint haladt: mindenki elfoglalta a helyét és a megfigyelők pontosan ráláttak a biztonsági őrökre. Mikor látszott, hogy közeledik a váltás, egyikük megírta az üzenetet, melyben egy 5 perccel későbbi időpontot adott meg, mikor már csak az új őrök érkeznek, de a régiek már elmentek. Az SMS-t elküldték, de a megadott időben nem történt semmi. A megfigyelők nem értették és lementek a többiekhez, azonban amint megmozdultak, a biztonságiak kiszúrták őket és értesítették a rendőrséget. Az addigra újra együtt lévő egész csoport minden tagját sikerült elfognia a kiérkező rendőröknek. Mivel több embert is megöltek korábban, az ítélet mindannyiukra nézve életfogytiglan volt. Csak a börtönben, mikor újból találkoztak, tudták tisztázni a történteket. Az üzenet valóban elküldésre került, ám a felírt telefonszám rossz volt: egy szám téves volt benne, így nem a kívánt ember kapta azt meg, hanem egy depressziós fiatalember a Föld másik oldalán….

A bejegyzés trackback címe:

https://abchronos.blog.hu/api/trackback/id/tr334977957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása