(Cowboyok és űrlények – Cowboys & Aliens)

A tény, hogy egyre inkább a képregény feldolgozások idejét éljük, talán már senkit nem ér meglepetésként. Azonban annak ténye talán még újdonságként hat, hogy a nagyobb képregények után már a kisebb, esetenként kevésbé ismert kiadóktól származó képregényeket is elkezdték feldolgozni. Sajnos azonban a feldolgozás sokszor nem csak a képregényből filmbe átültetést, de a folyamat alatt a teljes történet hálivudizálását vagyis totális kiherélését is jelenti. Jelen esetben is ezt történt olyannyira, hogy a szereplők neveit is megváltoztatták időközben. A Cowboys & Aliens ennek megfelelően a 2006-os képregényhez csupán nevében hasonlít, illetve a hátteréül szolgáló korszakban.

A történet röviden a következő: Jake Lonergan (Daniel Craig) magányosan ébred a sivatagban, se emlékei, se gatyája, csupán egy bal csuklójára erősített szerkezet. Egy arra járó kisebb lovascsoporttal történő összetűzés során szert tesz némi ruhára, hátas jószágra és arra az információra, hogy a közelben város van. Oda érve nem fogadják éppen örömmel, bár kilétét nem ismerik, de rögtön sikerül tömlöcbe küldenie a várost alapító Woodrow Dolarhyde (Harrison Ford) szertelen gyermekét – aki a helyi sheriffnek amúgy is a begyében van, most legalább foghatja valakire – kivívva ezzel a család ellenszenvét. Mikor jönnének megleckéztetni az idegent, az éjszakai égből fényes gépek csapnak le rájuk, vezetékekkel elkapva és magukkal rántva mindenkit, aki az utcán kóborol. Éppen hősünk felé tartana egy gépezet, mikor a csuklójára szerelt szerkezet világítani kezd, szétnyílik és kilövi a támadót. A földbe csapódó űrhajót üresen találják ugyan meg, egy sikoly azonban ráébreszti az immár közösen védekező embertömeget: egy sebesült lény próbál elmenekülni a csatamezőről. A megmaradt, rokonaikat vesztett férfitársaság (na meg egy kutya, egy gyerek és egy nő, hogy teljes legyen a kliséhegy) együttes erővel indul útnak a sebesült lény követésére, hogy bosszút álljanak rajta és visszaszerezzék szeretteiket.

Eddig a film még egész emészthető volt. Ahogy a fentiekből is kiderül, nincs olyan fordulat, amit előre ne lehetne látni, az emlékeit vesztett főszereplő ötlete is már kezd lerágott csont lenni, azonban a történet mégis hoz némi újdonságot a western hangulat miatt. A keresés természetesen nem jár áldozatok nélkül, újabb rajtaütés következtében több emberrablás is történik, többek között a kísérő hölgy (Olivia Wilde) elrablása is, akivel időközben egész jól összemelegedik az emlékeit lassan visszaszerző – és azok alapján nős – főszereplő. A karperec újabb aktiválásával a lányt sikerül megmenteni, azonban halálos sérülést szenved, mire orvosi segítséget kap, már kilehelte a lelkét. Innentől pedig megindul a film színvonalának zuhanása is – ami a film rendezőjének (Jon Favreau) előző munkáiból kiindulva meglepett. A klisétenger következő hulláma az indiánok megjelenésével támad, akik a holttestet rádobják a tábor közepén gyújtott máglyára – hogy ezt miért teszik ahelyett, hogy a sivatagban hagyják a keselyűk örömére, az rejtély –, aminek hatására a lány újra éled. Kiderül, ő egy másik leigázott idegen faj túlélője – hogy hogyan jött ide, szintén rejtély – és meg akarja menteni az emberiséget – miért is? – attól a végtől, ami őket is utolérte, vagyis a teljes pusztulástól. Ugyanis – nagy levegő – a támadóknak az arany kell. Teljesen világos, hogy egy arannyal alig rendelkező bolygót azért támadnak meg idegen lények, mert egyszerűen kapzsik, még csak nem is a fennmaradáshoz szükségeltetik nekik a nemesfém. A képregényben legalább rabszolgasorról volt szó, miért nem lehetett úgy hagyni, ennél még az is jobb! A végkifejlet borítékolható, csak a kérdések maradnak: ha ez a faj meg akarja ölni az embereket, akkor minek fogdossa össze őket? Elég egyet vagy legfeljebb tízet elkapni, azokból már csak rájönnek a fejlett (?) agyukkal, hogy bizony a golyót és a tűzet az emberek nehezen viselik. Továbbá ha létezik egy jó kis kék lámpájuk, amivel agyilag zoknivá tehetnek mindenkit, ugyan miért nem ezzel mennek vadászni? Ésatöbbi.

Méltatom inkább a színészeket. Bár sok mellékszereplő megfordul a történet során, a filmet egyértelműen az emlékeit veszettül kereső Craig és a fiát veszettül megmenteni akaró Ford viszi. A szerepet eljátsszák ugyan, Craighez úgysem tudnék mit hozzátenni, arcberendezkedése nem nagyon engedi, hogy bármilyen érzelem megnyilvánuljon rajta, Ford viszont láthatóan szenved az elején a filmnek. Karrierje során gyakorlatilag végig a jófiút alakította, félszeg mosolya miatt nem is nagyon lehetne róla mást elképzelni. Idős korára azonban valahogy elkapta a hév, hogy márpedig neki rosszfiút is alakítania kell, különben nem teljes az élete, de ezt egyszerűen képtelen hihetően megtenni. Próbálkozott a Morning Glory-ban, nem jött össze, próbálkozott itt, szintén. Persze mindkét karakter, akit alakított, megjavul a film végére, mégis szinte látszik a megkönnyebbülés az arcán, mikor végre a pozitív szerepben tud feltűnni. Ennek megfelelően hiába próbál nagyon mérgesen nézni bosszúálló apaként e történet kezdetén vagy nyilvánosan kínozni valakit, alakítása nem elég hihető. Annál jobb lesz viszont később, mikor – bevetve híres grimaszait – végre előtörhet belőle a jótevő, közreműködő pisztolyhős, akinek egyetlen célja fia megmentése. Mondhatnám úgyis, a film vége csak miatta elviselhető. Az alap történet sem volt eget rengető, de magamból kiindulva jobban élveztem volna, mint ezt az arra az ötletre alapult hulladékot. Ez is olyan ziccer volt, ami jól is végződhetett volna, de csúnyán kihagyták. Sajnálatos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.