(The Cabin in the Woods – Ház az erdő mélyén)

A film, amire csak szeretett filmsorozatom egyik szereplőjének állandó megszólalásával tudok reagálni: Ó, Te, Jó, Ég! Ez az a film, amit minden B-kategóriás horrorfilmek kedvelőnek egyszerűen látnia kell! Gondoljatok egy ismert horrorra. Bármelyikre. Na, az benne van. Aki pedig a film megnézése előtt is kíváncsi rá, pontosan milyen horrorfilmes utalások vannak a filmben, az ajánló alatti hozzászólásomban felsorolok párat (a teljesség igénye nélkül). Ami hiányzik a listából: a vámpírok. De amiket műveltek velük az utóbbi időben, szerintem ez nem is véletlen.

Mivel a film folyamatos csavarokkal van ellátva, illetve meglehetősen a végére kihegyezve, sajnos nem az újranézős kategória, de pont emiatt úgy is kell leülni elé, hogy előtte semmit nem tudsz róla. Na, akkor ütni fog. Emiatt én is csak annyit mesélek el a történetből, ami már az előzetesekből is kiderül:

Mi is a klasszikus horrorfilmek alapja? Egy csapat fiatal, akiknek tagjai a végtelenségig klisések, elutaznak valahová és ott megtámadják őket/véletlenül felébresztenek valami gonosz lényt. Hát itt is ez van: adott öt barát, az alfahím izompacsirta (Chris Hemsworth) és barátnője, az agyatlan szőke (Anna Hutchison), a paranoiás, összeesküvés elméleteket gyártó füves (Fran Kranz), az okostojás (Jesse Williams) és a szende szűz (Kristen Connolly). Ennél a pontnál máris összezavarják a kliséket jól ismerő nézőt: főszereplőink ugyanis egyetemre járnak mind és nemhogy agyatlanok, hanem egyenesen éltanulók. Thorunk éppen közgazdasági jegyzeteket ajánl a többieknek, barátnője pedig frissen festette be haját szőkére, előtte nem volt az. De ne aggódjunk, csak idő kérdése és átvedlenek eredeti szerepükbe. A modern technika csodákra képes. Alfahímünk nagybátyja vesz egy házat a hegyekben, ahova elhívja barátait lazulni a hétvégére. Egészen véletlenül ez nem volt tőle egy bölcs döntés. Útközben találkoznak egy ijesztő benzinkutassal, aki útbaigazította őket és a hegyekbe érve persze a térerő is eltűnik. Eddig minden megy a horrorfilmek szokásos menetében, mikor is egy alagúton keresztülhaladva főszereplőink pont nem látják, amint a levegőben a hegy mellett repülő sas hirtelen nekimegy egy láthatatlan védőhálónak, majd holtan esik le. A védőháló szikráinak útjából kiderül, bizony az egész hegyet bekeríti. És itt jön a váratlan sci-fi elem a filmbe, melyet több meglepő csavar követ majd.

A film ismét példázza írójának, Joss Whedon-nak kimeríthetetlen kreativitását. A nevet jól ismerők tudják, miket köszönhetünk neki: az első szerelmes vámpírból kiindulva (az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a Twilight sagát jóval megelőzte e kategóriában Buffy és Angel kapcsolata) az éneklő gonosz tudóson kersztül (Dr. Horrible’s Sing-Along Blogját csak ajánlani tudom minden NPH fannak) a modern bérgyilkosok női brigádján át (Dollhouse) egészen a futurisztikus űrcowboyok kalandjaiig (a Firefly sorozat törlése a Fox csatornán a kocka társadalom nagy fájdalma azóta is). Ja és ő jegyzi a legutóbbi Bosszúállók filmet, illetve fog majd annak folytatásaiból párat (S.H.I.E.L.D., Bosszúállók 2). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Whedon nem egyedül készítette a forgatókönyvet, társa ebben Drew Goddard volt, akit pedig a Cloverfield, illetve a Buffy, Angel, Alias és Lost sorozatok pár részének írójaként ismerhetünk.

A Ház az erdő mélyén zseniális elegye a horror, a vígjáték és a sci-fi kategóriáknak. Nem horror paródia, de nem is kőkemény izgulós horror. Valami egészen más. A kiömlő vérmennyiségből inkább a gore kategóriába tartozna, de a humor onnan is kiemeli. Ugyanígy a sci-fi és a váratlanul megjelenő fantasy elemek is zavarba ejtőek. Egyszerűen képtelen vagyok bekategorizálni, de szerintem nem is lehet. Már a kezdése is összezavarja a nézőt: két tudós poénkodik egymással, mikor a nyolcvanas évekre jellemzően az utolsó képkocka megmerevedésével megjelenik a vastag vérszínű betűkkel kiírt filmcím. És ugyanígy folytatódik a dolog, az ember az egész film alatt zavarban van, gyakorlatilag meg van akadályozva abban, hogy átélje a szereplők helyzetét (miközben az egyik szereplő éppen haláltusáját vívja, hirtelen tudósok egy csoportját látjuk, akik monitoron követik az eseményeket és közben vígan piálnak), ugyanakkor a később kiderülő történet miatt a gonoszokat sem tudjuk utálni.

A fentiekből látható, engem teljesen magával ragadott a film és Joss Whedon munkássága miatt elismerem, elfogult is vagyok e téren. Ugyanakkor minden horror rajongó kénytelen lesz beismerni, ez a film valójában egy tisztelgés a híres alacsony költségvetéses horrorok szerelmeseitől a rajongóknak, ugyanakkor görbe tükör a műfaj felé: azokból a klisékből űznek poént, ami minden filmre jellemző, ugyanakkor mégis értelmetlen („Szerintem váljunk szét, úgy gyorsabban átfésüljük a helyet”). Bár egyik elem sem közvetlenül utal valamelyik horrorra, annyira egyértelműek az utalások, hogy mindenkinek le fog esni, aki látta az adott filmet (csak hogy egy példát említsek: kirakós golyó). A film második felét az effajta horrorokban jártas nézők garantáltan nyálcsorgatva fogják megnézni. Mindezt pedig megfejelik egy rakás lezáratlan kérdéssel, amit az alkotók személyéből kiindulva sosem fogunk megtudni (Whedon nem arról híres, hogy munkáiból rókabőröket húzzon le), illetve váratlanul felbukkanó film- vagy sorozatsztárokkal.

Összességében az általam teljesen megdöbbentő módon 2009-ben készített és csak idén bemutatott The Cabin in the Woods a kötelezően megnézendő kategóriába tartozik, azonban akik az utalásokat nem fogják érteni, valószínűleg nem is kedvelik majd. Tipikusan ez is, hogy a legtöbb kimagasló film, a megosztó kategóriába tartozik: vagy teljesen odavagy érte, vagy még a pénzt is sajnálni fogod, amit kiadtál a jegyre. Én szerencsére az előbbi kategóriába tartozom és bár nem fogom évente újranézni, biztos, hogy maradandó emlék lesz számomra.